Szakmai gyakorlat

Az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskolájában működő Afrika Kutatóintézet gyakornoki programot hozott létre, melynek keretében a felvételt nyert gyakornokok részt vehetnek a kutatóhely tudományos kutatásaiban, bekapcsolódhatnak a kutatóközpont által lebonyolított konferenciák, illetve egyéb események szervezésébe, továbbá lehetőségük nyílik az aktuális pályázatokban, projektekben való részvételre.

A gyakornoki időszak alatt egy kijelölt mentor szakmai irányítása mellett a gyakornok egy tanulmányt is elkészít. A megírt anyagot a szakmai lektorálást követően, valamint megfelelő minősítés esetén a kutatóhely a szerző nevének feltüntetésével beépíti elkészítés alatt álló kutatási anyagába, vagy leközlésre javasolja a doktori iskola által működtetett Biztonságtudományi Szemlében illetve a kutatóhellyel együttműködő intézmények tudományos folyóiratainak egyikébe.

Szakmai gyakorlat helyszíne:
1081 Budapest, Népszínház utca 8.

Szakmai gyakorlat időtartama:
4-6 hét – de ettől eltérő időtartamú együttműködésre is van lehetőség.

Jelentkezés feltétele és folyamata:
A gyakornoki programba Afrika iránt érdeklődő műszaki, informatikai egyetemi hallgatók mellett, bölcsész, társadalomkutató, illetve jogász hallgatók jelentkezését is várjuk! A programra való jelentkezés és a felvétel elbírálása folyamatos. Jelentkezni szakmai önéletrajzzal, publikációs listával (amennyiben van) és motivációs levéllel lehet a besenyo.janos@uni-obuda.hu e-mail címen.