Jelenlegi hely

Témavázlat 37

UAV/UAS rendszerek repülésbiztonságának vizsgálata

Témavezető: Prof. Dr. Szabolcsi Róbert

A kutatási téma leírása: 

A pilóta nélküli légijárművek és légijármű rendszerek egyre szélesebb körű alkalmazása arra ösztönzi a repülésben résztvevőket, hogy teret adjanak egy nemhagyományos repülést megvalósító légi járműveknek (UAV). Az EU Európai Bizottsága 2011-ben tette közzé a "Flightpath 2050 – Europe’s Vision for Aviation” című jelentését, amely részletesen taglalja az európai közlekedés várható helyzetét 2050-ben, valamint a stratégiai célok eléréséhez szükséges fontosabb teendőket. Az Európai Bizottság 2014. áprilisában közzétette a COM(2014)207 Közleményét (A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak; Új korszak a légi közlekedésben; A légiközlekedési piac megnyitása a távirányított légijármű-rendszerek biztonságos és fenntartható polgári felhasználása előtt), amely meglehetősen rövid határidővel, már 2016-tól kezdődően elkezdi a nem elkülönített légtérben végrehajtott UAV-repülések integrálását a légiközlekedésbe. Maga az EU is belátta, hogy az UAV/UAS/RPAS-technológiák munkahely-teremtő képességűek, maguk forradalmasíthatják a szállítási-, az ipari-, és a mezőgazdasági alkalmazásokat. A kutatási téma hazai-, és nemzetközi viszonylatban is élenjáró, a megoldandó feladatok és a várható tudományos eredmények előre viszik a repüléstudományt.

Kutatási célok:

  • Az UAV/UAS rendszerek biztonságtechnikájának vizsgálata.
  • Hazai és nemzetközi szabályozó környezet vizsgálata, hiányzó szabályozók alapelveinek lefektetése.
  • A repülésbiztonság alapelveinek újragondolása állami és nemállami célú UAV repülések esetén úgy elkülönített, mint nem-elkülönített légtérben végrehajtott repülések esetén.
  • A repülésbiztonság feladat-központú megközelítésének vizsgálata.
  • UAV/UAS rendszerek alkalmazása műveleti területen: a repülésbiztonság újra definiálása háborús bevetések alkalmával.
  • Az UAV/UAS rendszerek földi üzemeltetési rendszerének komplex kvantitatív és kvalitatív biztonságtechnikai leírása.
  • Az UAV/UAS rendszerek légi üzemeltetési rendszerének komplex kvantitatív és kvalitatív biztonságtechnikai leírása.
  • Vészhelyzeti algoritmusok, és beavatkozási filozófiák kialakítása az összeütközés elkerülése érdekében: UAV/nem UAV; UAV/UAV viszonylatban, akár több UAV zárt kötelékes repülése esetén is.

Irodalom:

  • Szabolcsi Róbert: UAV automatikus repülésszabályozó rendszer típus- és légialkalmassági tanúsításának megfelelési kritériumai - oldalirányú mozgás. Bolyai Szemle (ISSN: 1416-1443) 2/2014.: (XXIII. évf.) pp. 85-97. (2014).
  • Szabolcsi Róbert: UAV automatikus repülésszabályozó rendszer típus- és légialkalmassági tanúsításának megfelelési kritériumai - hosszirányú mozgás. Hadmérnök (ISSN: 1788-1919) 2/2014: (IX. Évf.) pp. 149-157. (2014).
  • Szabolcsi Róbert Pilóta nélküli légijárművek automatikus repülésszabályozó rendszerei típus- és légialkalmassági tanúsításának megfelelési kritériumai. Hadtudomány : A Magyar Hadtudományi Társaság folyóirata (ISSN: 1215-4121) 1/2014.: (XXIV. évf., E-szám) pp. 90-104. (2014).
  • Szabolcsi Róbert: A New Concept of the Basic Terms and Definitions for Measuring the UAV and UAS Systems Compliance with Airworthiness Criteria. Bolyai Szemle (ISSN: 1416-1443) 1/2014: (XXIII. évf.) pp. 5-18. (2014).
  • Szabolcsi Róbert: A New Concept of the Unmanned Aerial Vehicles Flying and Handling Qualities. Bolyai Szemle (ISSN: 1416-1443) 1/2014.: (XXIII. évf.) pp. 19-26. (2014)
  • Szabolcsi Róbert: TUAV automatikus repülésszabályozó rendszer típus- és légialkalmassági tanúsítása. Hadmérnök (ISSN: 1788-1919) 4/2013: (VIII. évf.) pp. 26-32. (2013).
  • Szabolcsi Róbert: Pilóta nélküli légijármű rendszerek légialkalmassági jellemzői, és a légialkalmassági tanúsítás követelményei. Szolnoki Tudományos Közlemények (ISSN: 1419-256X) (eISSN: 2060-3002) 2013/1: pp. 64-74. (2013).
  • Szabolcsi Róbert: Modern automatikus repülésszabályozó rendszerek. Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, 2011. 415 p., ISBN: 978-963-7060-32-8.
  • Szabolcsi Róbert: Korszerű szabályozási rendszerek számítógépes tervezése. Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, 2011. 415 p. ISBN: 978-615-5057-26-7.
  • MIL-HDBK-516A, Department of Defense Handbook, Airworthiness Certification Criteria, DoD, USA, 2004 (http://www.everyspec.com/)
  • MIL–HDBK–1797A Flying Qualities of Piloted Aircraft, U. S. Department of Defense Handbook, 1997. (http://www.everyspec.com/)
  • Memorandum AFS–400 UAS Policy 05-01: Unmanned Aircraft Systems Operations in the U.S. National Airspace System – Interim Operational Approval Guidance (www.faa.gov).
  • NATO STANAG 4671 Unmanned Aerial Vehicles Systems Airworthiness Requirements (USAR), NSA/0976(2009)-JAIS/4671, 2009 (http://www.everyspec.com/)

Hazai es/vagy nemzetközi kapcsolatok a fenti témában:

  • Unmanned Aerial System Cluster
  • Bonn Hungary Electronics Ltd.
  • HM EI Zrt.
  • BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar, Vasúti járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék
  • BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar, Közlekedés és Járműirányítási Tanszék.
  • MTA SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium.