A DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TEÜLETEI, KÉPZÉSI CÉLJAI
A biztonságtudomány olyan mérnöki diszciplína, amelyben a valós igények által motivált kutatás‐fejlesztési feladatok több tudományág magas szintű integrált művelése révén valósíthatók meg. A kutatások során születő új tudományos eredmények célja, hogy alkalmazásuk segítségével egy kritikus rendszer ‐ még a rendszerelemek meghibásodása, külső zavarok, vagy az elemek diszfunkcionális együttműködése esetén is ‐ a kívánt módon viselkedjen.
A biztonságtudomány, mint kutatási terület, olyan egymástól – a hagyományos tudományterületi besorolást tekintve – távoli témákkal foglalkozik, mint például a balesetmegelőzés, a veszélyes anyagok kezelése, a munkahelyi higiénia, a munkavédelem és ergonómia, az üzemeltetés és karbantartás, a zajvédelem, a kockázatbecslés és kockázatkezelés, a biztonság közgazdasági és üzleti vonatkozásai. Az e témakörben kutató és publikáló tudósok skálája a pszichológusoktól, a vegyészmérnökökön, gépész‐ és villamosmérnökökön keresztül, egészen a hadtudósokig ível. A fizika, a gyártástechnológia, a társadalmi és politikai jelenségek, a menedzsment tudományok, az irányításelmélet, a jog, az üzleti tudományok, az emberi viselkedés kutatása mind‐mind idetartozik.
A biztonság értelmezése napjainkra komoly társadalmi, gazdasági, és politikai tényező lett. Nemzetközi szinten a NATO és az Európai Unió is kialakította ezzel kapcsolatos koncepcióját, illetve szabályozási elgondolását. Mára a biztonságos élet‐ és munkakörülmények fenntartása, valamint a fenntartható biztonság államvezetési kérdéssé is vált.
A biztonságtudományban –az egyetemes tudományos megismerés általános igényén túl – e paradigmaváltás eredményeként új, speciális kutatási igények is jelentkeztek, és ezek a nemzetközi tudományos közösség reflexiójában is megjelentek. Természetes keretet ehhez a tudományos‐kutatási és szakmai‐közéleti rendszer biztosít.
A biztonságtudomány fejlődéséhez világszerte nagyban hozzájárultak a felsőoktatási intézmények. Időben felismerték ugyanis, hogy a biztonságot csakis komplex módon lehet kezelni, a természetes igényeknek és elvárásoknak csak az ismeretek integrációjával lehet megfelelni. Ennek érdekében az érintett diszciplínák egyesítésére van szükség. Ez megjelenik az érintett intézmények biztonságtechnikai mester‐ és doktori programjaiban is, amint az alábbi néhány nemzetközi példa mutatja:
A magyar felsőoktatás érintett szereplőinek reflexiója koránt sem volt ilyen gyors: biztonságtudományi doktori képzés még nem létezik egyik intézményben sem. Ezért egyértelműen indokolt, sőt – a nemzetközi trendeket, illetve hazánk gazdasági‐társadalmifolyamatait is figyelembe véve – szükségszerű, hogy a biztonságtechnikai mérnökök képzésében leginkább érintett Óbudai Egyetem reagáljon a paradigmaváltásra, és a biztonságtechnikai mérnök alap‐ és mesterszakokat meghaladó képzési szinten, a biztonság komplex problémáit alkotó módon kutatni képes tudósok képzési programját indítsa el, Magyarországon elsőként.
A Biztonságtudományi Doktori Iskola célja olyan műszaki tudományos kutatók képzése, akik képesek túllépni a hagyományos, diszciplináris szemléletű megközelítésen, és az elsajátított ismeretek szinergikus, alkotó módon történő alkalmazása révén képesek önállóan megoldani valós ipari igényekre épülő kutatás‐fejlesztési feladatokat. Ily módon elmosódik a határvonal a korábban élesen elkülönült tudományágak között, a gyakorlati feladatok megoldásához szükséges projektorientált szemléletmód pedig szinergiákat generál a diszciplínák között, és egy újszerű biztonságtudományi „tudássokszög” alakul ki.
A Doktori Iskola törzstagjai kutatásaik során már eddig is jelentős mértékben együttműködtek. Ugyanakkor a Doktori Iskola egyik alapvető célja, hogy a törzstagok, témavezetők, oktatók és vendégoktatók ne csak a saját kutatási témáikat erősítsék, hanem egymást kiegészítve interdiszciplináris jellegű új kutatási témákat generáljanak, és az azokon dolgozó tehetséges fiatalok nemzetközi mércével is jelentős eredményeket érjenek el.
